A Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék már régóta szálka a Természettudományi Kar sok oktatójának szemében. Ez talán akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, amikor az egyetem előző vezetése – Klinghammer István és társai – 2005 tavaszán bejelentette az első nagy leépítési hullámot, megállítandó a kar folyamatosan veszteséges működését. Akkor sok intézet azt az álláspontot képviselte, hogy nincsen szükség a TTK-n ilyen jellegű oktató- és kutatócsoport fenntartására, és bőszen támogatták a vezetésnek azon javaslatát, hogy bizony szüntessék meg őket, de legalábbis ne a kar intézményeként folytassák tevékenységüket.
Persze, ez esetben hiba lett volna bármiféle utálatról beszélni. Az oktatók is csak emberek, akiknek meg kell élniük valamiből, el kell tartaniuk a családjukat, vagy ki kell fizetniük a konferenciák útiköltségét, ha éppen az egyetem annyira csóró, hogy ezt nem tudja felvállalni. Ha szakmailag nem is, emberileg meg lehetett érteni azt az érvelést, hogy amennyiben a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék dolgozóit szélnek eresztik, annál kevesebb alkalmazottat kell leépítenie az egyes intézeteknek. Még akkor is, ha a szervezeti egység létszáma még titkárnőstől sem érte el a tizet, ez pedig a kar öt intézetével számolva egy vagy két ember kirúgásának megspórolását jelentette volna csupán.
Mindenesetre elgondolkodtató, hova vezetett volna a jövőben az ilyen „megesszük a leggyengébbet” elv folyamatos újra és újra alkalmazása. Szerencsére azonban ült jó néhány józanabb belátású oktató is a kari tanácsban, nem is beszélve a hallgatói önkormányzat delegáltjairól. Utóbbiakat egy kicsit meg kellett tessékelnie annak a régóta példa nélkül álló, önszerveződő hallgatói összefogásnak, amely a tanszék megmentésére jött létre, de a mindent eldöntő szavazás végül happy enddel zárult. A tanszék maradt, emlékeim szerint csupán egy főnyi vérveszteséggel.
Néhány hónappal ezelőtt hágott tetőpontjára karunkon a mesterszak alapítási láz. Ez úgy működik, hogy az egyes intézetek, egyénileg vagy közösen eldöntik, milyen mesterszakokat szeretnének indítani a jövőben, és készítenek róla egy néhány tíz oldalas dokumentumot, melyek a szakkal kapcsolatos legalapvetőbb információkat tartalmazzák. Ezt véleményezi a kari tanács, majd az egyetemi szenátus is, és pozitív döntés esetén az egész a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz (MAB) kerül. Itt hosszas megfontolás és csócsálgatás után eldöntik, engedélyezik-e az adott szak alapítását. Igenlő válasz esetén kezdődhet meg a szakanyag kidolgozásának érdemi része.
Ekkor történt, hogy a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék is megpróbálkozott A természettudomány története és filozófiája mesterszak nevű multidiszciplináris MSc. képzés megalapításával – hazánkban először és egyedüliként. Ez valami olyasmi lenne, hogy egy természettudományos vagy mérnöki, esetleg társadalomtudományi vagy bölcsész BSc. diplomával rendelkező hallgató kifejezetten ezt a tudományterületet tanulhatná két évig, és ezáltal olyan képzésben részesülhetne itt, a TTK-n, amelyben eddig maximum filozófus szakon. Persze ez utóbbin igen sovány vagy akár semmilyen természettudományos tapasztalattal rendelkezne, amennyiben nincs már egy természettudományos diplomája.
A kari tanács azonban nem adta áldását a dologra, és további érlelődés céljából visszaküldte azt a feladónak. Kezdetben azt vitatták, hogy egy Bsc. diploma nem ad elég jártasságot egyik természettudományban sem ahhoz, hogy annak működéséről a leendő tudományfilozófusok bármit is tudjanak majd mondani. Ezzel még egyet is tudok érteni, de mindez elmondható szinte az összes mesterszak bemenetével kapcsolatban. Végül az lett az elutasítás legfőbb oka, hogy az első tervezet nem követelt meg kellő számú természettudományos kreditet azoktól, akik erre a képzésre jelentkeznének. Ennek oka, hogy a szak indítói a közgazdász és szociológus BSc. oklevéllel rendelkező diákok köréből is szerettek volna hallgatókat csábítani.
Így történt, hogy a tegnapi napon tudományfilozófusaink – akik egyébként egytől egyig természettudományos diplomával is rendelkeznek – újra a kari tanács elé terjesztették szakalapítási kérelmüket. Arról, hogy a vita előre borítékolható volt, mindent elárul, hogy előtte a dékán elrendelte az időkorlátok miatt amúgy előírt – de ilyen esetekben ritkán megtartott – szünetet, annak ellenére, hogy lényegében már csak ez az egy napirendi pont volt hátra. A várakozások beigazolódtak, az intézetvezetők és egyéb professzorok azonnal nekiestek, hogy miszlikbe szaggassák a beadványt.
Bár voltak megfontolandó felvetések, sokszor csak annyi látszott, hogy a bírálók egyszerűen azt akarják, hogy ilyen mesterszak ne létesülhessen, akármilyen tervezetet is adjanak be az illetékesek. Néhányan egész mulatságos kérdésekkel álltak elő, amiben csak az a szomorú, hogy minden bizonnyal teljesen komolyan gondolták. Ilyen volt például, hogy a Kémiai Intézet egyik, amúgy kiváló oktatója az indítványban szereplő oktatandó filozófusok között meglátva Marx nevét, kötekedésképpen megjegyezte, hogy ez esetben neki hiányérzete van, miért nem szerepel utána Engels és Lenin is. Olyan is volt, aki a vélt vagy valós helyesírási hibák miatt akarta visszadobni az anyagot.
Mások, immár komolyabban, újra azt hozták elő, hogy az ide való bekerüléshez nem szükséges a komoly természettudományos előképzettség. Mivel az előírt természettudományos kreditek száma az első verzióhoz képest jócskán megemelkedett, véleményem szerint az ötven ilyen kreditet csak egy igazán elvetemült közgazdász vagy bölcsész teljesítené, az ilyen pedig megérdemli, hogy bekerülhessen.
Sokan nem érezték a képzést elég tudományosnak ahhoz, hogy az itt végzetteket megillesse a Master of Science fokozat. Példának felhozták, hogy ha a természettudományos tanár szakosok is MA. diplomát kapnak – ami egyébként röhej –, akkor ez mitől volna MSc. Ebben egyet is tudok érteni velük, de azért, mert a ezekre vonatkozó szabályzatok ilyen furcsán rendelkeznek, még nem kell magunkkal kicseszni, és inkább nem elindítani egy színvonalas, és minden bizonnyal népszerű képzést.
Egy másik félelem abból származott, hogy az ide kerülő hallgatók majd a Természettudományi Kar többi mesterképzésétől, vagyis az egyes intézetektől fogják elvenni az államilag finanszírozott helyeket. Azonban kiderült, hogy a létszámok nem kari szinten lesznek megállapítva, hanem az egyes képzések iránti kereslet függvényében.
Végül az is előkerült, hogy az igen kis létszámú Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék nem volna képes ellátni egy egész mesterszak képzési igényeit. Ezt a jelenlevő, a pályázatot képviselő Szegedi Péter is elismerte, de mindenkit megnyugtatott, hogy eredetileg is tervezték, hogy külsős kollégákat fognak bevonni az oktatásba. Volt, aki azzal érvelt, hogy az imént tárgyalt probléma miatt a MAB úgysem fogadná el a szakalapítási kérelmet, de ez nem lehet igaz, hiszen a tanterv és az oktatói háttér részletes leírását csak a szakindítási kérelemben kell megtenni, ami pedig még jó néhány körrel később érkezne el.
Az ellentábor azonban nem adta fel, és sikerült elérni, hogy az indítványt csak később, a többi, a karon a jövőben benyújtandó inter- és multidiszciplináris mesterszak alapítási kérelmével együtt tárgyalják. Van egy olyan érzésem, hogy akkor sem fog átmenni. Csak tudnám, miért utálják ennyire a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszéket karunk oktatói. Annál is inkább, hogy a hallgatók döntő többsége igenis hasznosnak és szükségesnek érzi tevékenységüket. És ők ezt kimutatni is készek.
