Érdekes fajta a szociológusé. Viselkedés- módja teljesen elüt a lágymányosi faunában megszokottól, ami nem is csoda, lévén betelepített, úgy is mondhatnánk, behurcolt fajról van szó. Bár eleinte növelte a biológiai változatosságot, mára egyre inkább úgy tűnik, káros hatással van az őshonos élővilágra (tétékások, íkások). Legfőbb előfordulási területén, az Északi tömbben napjainkra annyira elterjedt, hogy egyenesen veszélyezteti az ezáltal kiszorított fizikusok fennmaradását. Pillantsunk bele ezeknek a kegyetlen túlélőgépeknek rettentő evolúciós stratégiájába!
A szociológusok társadalmát eredetileg többnyire balos beállítottságú bölcsészek alkották. Első képviselőik a Duna túlpartján fekvő Trefort kertből kerültek át, a Klinghammer István által kormányzott zászlóshajó rakterében megbújva. Az átrakodás során az őket tartalmazó bálákat pénz és kereslet híján nem szállították tovább eredeti rendeltetési helyükre, így onnan kiszabadulva, természetes ellenségeik (jobbos beállítottságú bölcsészek) híján gyorsan el is szaporodtak. Rövid időn belül a bölcsész faj genetikailag teljesen szétvált, ezzel létrejött az önálló szociológus faj (TáTK – C. Linné et al.), ekkor még két különböző élőhelyen. Később a Trefort kertből teljesen eltűntek, utolsó képviselőiket 2006 elején telepítették át Lágymányosra.
A szociológus társas életmódot folytat, magányos példányt szinte sosem látni. A tíz és harminc közötti egyedet számláló hordákkal leggyakrabban föld alá vájt üregeikben (alagsor) találkozhatunk. Legelőször innen szorították ki a fizikusokat, a laborok és elnéptelenedett ruhatárak helyére vackolva be magukat. Egy átlagos üregben megtalálható minden, ami egy lomtalanítás után összehordható, ósdi fotel és dohányzóasztal témában. Aztán ahogyan nőtt a szaporulat, feljött a felszínre, és egyre újabb emeleteket hódított meg magának. Fészkelési stratégiája a következő: először szórványosan be-beköltözik a többi faj gyengébb, betegebb egyedei által addig birtokolt szobákba, majd mikor már elegendő hézagot ütött az addig egységes idegen területben, élettér-egyesítés címén elfoglalja az egész folyosót. A gyengén szerveződő őshonos fajoknak mindeddig nem sikerült hatásos ellenszert találniuk a betolakodó szociológusok agresszív terjeszkedésére.
Szokásai teljesen elütnek a lágymányosi társulásban eddig megszokottól, és ezáltal teljesen felborítja a többi faj életmódját. Területét agresszíven védi, nem tűri rajta más élőlények áthaladását. Az egyes egyedek ilyenkor a folyosót saját testükkel rekesztik el, lehetetlenné téve az áthaladást. Érdekes módon gerince alkalmatlan a folyamatos álló helyzetben maradásra, így amikor csak teheti, leül, miáltal hatalmas torlódást okoz az ökológiai folyosókon (lépcsőházakban). Ez utóbbi szokásuk akkor zavarja meg leginkább a régi élővilág rendjét, amikor igen primitív beavatási szertartásuk (úgynevezett vizsgájuk) alatt szent üregeik elé hordják az Északi tömb összes mozdítható székét, majd annak végeztével ott is hagyják azokat. A szanaszét heverő székek számtalan gyanútlan fizikusnak és vegyésznek okoztak már súlyos sérülést.
Itt azonban nem áll meg a többi fajra gyakorolt káros hatása. Mivel szervezetének nikotinigénye igen nagy, tápláléka jórészt dohányfélékből áll. Azonban a táplálék feldolgozásának hatásfoka igen csekély, így anyagcseréje során jelentős mennyiségű füstöt és kátrányt ürít a levegőbe. Zajszennyezése sem elhanyagolható, hangos rikácsolásuk messzire visszhangzik a lágymányosi lápon. Biológiai, társadalmi és kulturális haszna igen csekély.
Egyre inkább világossá válik, hogy lépéseket kell tenni a szociológusok további terjeszkedésének megfékezésére. A betolakodó faj rendszeres és módszeres irtása talán eredményre vezethetne, de felvilágosult állatvédők lévén tiszteljük még a legjelentéktelenebb életet is, így más, humánusabb módszerek után kell néznünk. Leggyümölcsözőbbnek a természetes szaporulat mesterséges eszközökkel történő visszafogása (államilag finanszírozott létszám csökkentése a munkaerő piaci igényeknek megfelelően) tűnik. Emellett eredményt hozhat a táplálékhoz való hozzáférés megnehezítése (képzési normatíva csökkentése, oktatók elbocsátása) vagy távoltartásuk modern eszközökkel (füstjelző rendszeresítése a lépcsőházakba, fotelpárnák kiverése százas szöggel).
Új élőhelyre történő áttelepítésükre sajnos jelenleg nincsen esély. Úgy tűnik, meg kell tanulnunk tartósan együtt élni velük, akár tetszik, akár nem.
