Amikor ez a bejegyzés megjelenik, a lágymányosi hallgatók krémje éppen egy tatai lágerban nyomja az ipart. A nagyképűen vezetőképzőnek titulált happeningen elméletben részt vesz a campus összes hököse, IK-sok, TáTK-osok és TTK-sok egyaránt. A részvételi díj kétezer forint, a valós költség ennél fejenként tízzel több. Nézzük csak meg közelebbről, mi is ez a félévente megrendezett cucc, amelyre az önkormányzatok mindig annyi pénzt áldoznak!
Alapvetően kétféle vezetőképzőt különböztethetünk meg: nyárit és télit. A július elején, rögtön a vizsgaidőszak után esedékes nyárinak annyi előnye mindenképpen van, hogy egybefonódik a TTK HÖK záró és alakuló küldöttgyűléseivel, tisztújításával. Ebből kifolyólag ide csak karunk leköszönő és megválasztott képviselői, tisztségviselői és néhány kiváltságos személy kapnak meghívást. A továbbiakban csak a hagyományosan februárban megrendezésre kerülő téli vezetőképzővel foglalkozunk.
Az, hogy itt bármiféle vezetők bármiféle vezetőket képeznének, egyszerű parasztvakítás. A valóságban dilettáns hökösök osztják az észt a náluk is dilettánsabb hökösöknek. Egy pillanatra transzplantáljuk át rossz májunkat egy másik énünkbe, és ne feltételezzük, hogy itt valójában csak alig leplezett kajálás, piálás és baszás folyik, természetesen a csóró mezei hallgatók pénzéből. Az, hogy mi a hallgatók pénze, még meg fog érni néhány bejegyzést a későbbiekben, egyelőre maradjunk annyiban, ha a TTK HÖK nem kajálja, piálja és bassza el ezt a rengeteg pénzt, akkor majd megteszi helyette az EHÖK, ami ugyebár ezen a campuson senkinek sem jó. A probléma inkább abban gyökerezik, hogy egyesek valóban komolyan gondolják a vezetőképzést, és saját fontosságuk levében pácolódva kezdenek elrugaszkodni a mégoly magasan lebegő rózsaszín hökös felhőt is túlszárnyaló magasságokba.
Most például kitalálták, hogy aki akár egyetlen programot, előadást, szekcióbeszélgetést is ki merészel hagyni, annak le kell perkálnia mind a tizenkét ruppót. Jó-jó, minden évben ezt mondják, aztán mégis mindig nagyobb az érdeklődés a közeli lokálban. De mik is ezek, amiket a világért sem szabad kihagyni? Első este mindig valami elmés csapatépítő játékkal kínozzák a népet az önjelölt szervezők. Például, hogy cipeljük át a túlsó sarokba a képzeletbeli zongorát, vagy törjük ki a nyakunkat a háromlábú sámlikon egyensúlyozva úgy, hogy közben minél több lány mellét megfogjuk. Aztán ha nem emeljük elég erősen a légzongorát, vagy csak a szép lányok melleit vagyunk hajlandóak megnyomkodni, akkor ránk sütik, hogy antiszociálisak vagyunk, és különben is, minek vagyunk itt? Azért, mert kötelező, bazmeg!
Ez végérvényesen akkor derült ki számomra, amikorra elterjedt a híre, hogy én és a kedves szerkesztőségem nem veszü
nk részt az idei dzsemborin. Ennek egyébként az a nagyon egyszerű oka van, hogy a szokottól eltérően nem a regisztrációs hét előtt bonyolódik a vezetőképző, nekünk pedig el kell készítenünk az első számot (gondolom, Te is innen értesültél ennek a blognak a létéről). No, itt a jó példa, hogy a hökösöknél az észérvek elfogadása és a rugalmasság ismeretlen fogalom. Most én vagyok a faszkalap, hogy nem megyek, és miattam nem lesz sajtószekció. Mert hogy szerintük meg tudná oldani más is a vezetőszerkesztést. Igen, azok az egykori főszerkesztők, akiké minden tiszteletem, mégis, ki kell mondanom, annakidején igencsak tojtak az utánpótlás nevelésre. Én most is utánpótlást nevelek, nem csak a következő héttől, mert már ma is késő.
Azért az mégis jólesően bizsergeti a büszkeségem, hogy nélkülünk nincsen lágymányosi diáksajtó. Máskor, máshol, mondjuk egy pofa sör mellett bármikor szívesen eszmét cserélek a BIT-esekkel és a Kis Táskásokkal arról, hogyan is képzelem az egyetemi újságírást, de azt hiszem, a tényleges munka sokkal fontosabb, mint egy hétvégényi pofajáratás. Sajnos úgy látom, ez a HÖK-ökre úgy általában nem igaz, sőt. Ahelyett például, hogy sok-sok jópofa szakterületi rendezvényt organizálnánk, azon vitázunk órákig, hogyan tegyük még bürokratikusabbá ezek támogatását. És még sorolhatnám a hasonlókat.
Gondolom, az idein is születik egy új, soha be nem vezetendő ösztöndíj, megfogan egy soha meg nem rendezendő háromkari rendezvény ötlete, és a külügyesek is kitalálnak egy soha meg nem valósuló színes-szagos kiadványt. Mi addig itthon, Budapesten, elkészítünk egy egyáltalán nem színes, éppen a rothadó szafttól sem túl szagos, és bevallottan közel sem professzionális kiadványt. Úgy hívják, hogy Tétékás Nyúz. Ezúton szeretnék elnézést kérni a TTK HÖK vezetőitől, hogy megcsináljuk azt, ami az általuk kirótt feladatunk, és egyúttal jó pofázást, evést, ivást és baszást kívánni nekik!
Önmagában a vezetőképző nem butaság. Sokszor nagyon jól éreztem magam rajta, és arra mindenféleképpen jó, hogy azok az emberek is megismerhetik egymást, akik egyébként még csak nem is beszélnének egymással. De ennyire túlértékelni a jelentősségét (és saját jelentősségünket) óriási hiba.
